3. rész

A városnézés óta három újabb hét telt el. Ez alatt az idő alatt kezdtem megszokni ezt az új helyet. Bár még mindig nem igazán bízok meg senkiben, és a régi dolgaim sem hagynak nyugodni, egyre több embert ismertem meg. Köztük Anne-t, a mosolygós idős könyvtáros hölgyet, a gondnokot Oscart és pár lakót, mint Miko, Maya, Alexandre, Benjamin és Margit. Mind különböző nemzetiségűek és jelentősen más a személyiségük is. Margit egy intelligens, csendes magyar lány, hosszú szőke hajjal és kék szemmel. Miko egy elég talpraesett modern csajszi japánból, akinek folyton telefon van a kezében. Ben egy nagyon rendes srác, kedves mindenkivel. Ő Németországból jött. Maya egy igencsak felvágott nyelvű félvér csaj Los Angelesből. És végül a párizsi szépfiúnk Alexandre, akinek mindig jól be van lőve a haja és tip-top a ruhája, de szerintem ennél több van benne.  Okos srác.

Sok időt töltöttem Adelináékkal is. Velük, valamennyivel szorosabb volt a kapcsolatom. Bár nekik köszönhetően sokkal közvetlenebb vagyok már, mint voltam, mégsem engedtem el magam teljesen. Próbálkozom megszokni a helyzetet eddig több-kevesebb sikerrel.

Ma estére például egy akciófilmet beszéltünk meg. Lina teljesen beleélte magát a szervezésbe, mindenkinek adott egy feladatot. Enyém a terem megszerzése és a pattogatott kukorica, Travisé az innivalók és a film, Adel pedig összekészíti a többi dolgot és 3D-s szemüveget hoz. Jó estének ígérkezik.

                Épp Bidgettel beszéltem meg, hogy mára elfoglalnánk a mozi termet, mikor egy ismeretlen lány lépett be az ajtón. Mivel az elmúlt hónapban nem láttam senki újat rajtam kívül, érdeklődve fordultam a csajszi felé.

                Hosszú, barna haja volt, gyönyörű barna szemekkel, ami könnyen váltott át zöldbe, ahogy rásütött a nap.  Egyszerű farmer-ujjatlan összeállításban volt, amire rávett lezseren egy inget  és a fején egy szürke sapka volt, az orrán csillogott valami. Mikor meglátott egy pillanatra elkerekedett a szeme, majd elindult felém. Kíváncsian vártam, hogy ideérjen.

-          Na mi van Bridge? Másfél hónapig nem vagyok itt és máris új lakót kerestek?- viccelődött a lány. Ekkor vettem észre, hogy egy piercing karika van az orrában.

-          Tudod kell a pénz- nevetett fel Bridget.

A csajszi felém fordult:

-          Rachel Moore szolgálatára! Bocs, eddig nem találkoztunk, elmentem Spanyolországba nyaralni- mondta mosolyogva. Látszott rajta, szépen le volt barnulva.

-          Faraz Hadi. Egy hónapja jöttem.

-          Á, értem. Hát, örültem Mr. Hadi. Később találkozunk. Viszlát!- köszönt el, majd elhúzott.

-          Huh, de kimért valaki- mondta megdöbbenve Bridge- Mi történhetett vele Európában?

-          Én nem tudom- tartottam fel a kezeimet, majd elköszöntem és indultam összekapni magam filmezés előtt.

Miközben elővettem egy pólót és indultam fürdeni, a lányon gondolkoztam. Tudtam mi baja.

Hogyan lehettem olyan naiv, hogy azt képzelem, ha csak egy rövid időre is, hogy itt minden teljesen más lesz, nem lesznek ítéletek. Ha-ha. Vicces.

                Mivel nem igazán figyeltem oda mit csinálok, ügyesen leforráztam magam, majd amikor lejjebb akartam venni a hőfokot, megcsúszott a kezem és jéghideg víz folyt végig a hátamon. Ó bassza meg! Már csak ez hiányzott..

                Mikor végeztem, gyorsan magamra kapkodtam a cuccaim és kisiettem a fürdőből, mielőtt valamit megint elszúrok.

                Az első héttel ellentétben, a szobám tiszta és rendezett. Bevallom, kicsit tartok Adelinától. Inkább vállalom a házimunkát, minthogy megint egy hétig hallgathassam a szemrehányást és a különböző takarítási módszerekről szóló előadásokat. Jó taktika volt a lány részéről. Eszemben sem volt többé rendetlenséget hagyni magam után.  Travis jó baráthoz híven ilyen alkalmakkor elhúzott. Cseles.

                Még volt fél órám a filmig. Kiléptem a teraszra, leültem egy nyugágyba és néztem az óceánt, a sirályokat ahogy messze kikapnak egy-egy halat a vízből. Becsukott szemmel hallgattam a víz morajlását, ami teljesen lenyugtatta csapongó gondolataim.

                Mikor kinyitottam a szemem, valamennyivel sötétebb volt. Nem sokkal, de észre lehetett venni, hogy legalább fél óra eltelt. Először csak kábán néztem ki a fejemből aztán kattant valami, felpattantam és megnéztem az órát. Húsz perces késésbe vagyok. Basszus, basszus, basszus. Adel ezért ki fog nyírni.

Kivágtam az ajtót és rohanni kezdtem a mozi szoba felé. Biztos voltam benne, hogy a lány leszedi a fejem. De mikor odaértem, ledöbbentem.

                Lina a nemrég megismert csajszi hátán csimpaszkodott, mint egy kismajom és éppen önfeledten röhögtek Travissel. Döbbenten álltam meg. He?

Adel vett észre elsőként:

-          Faraaz! Nézd ki van itt!- kiáltotta boldogan, én pedig értetlenül jöttem közelebb. Ezek szerint észre sem vette, hogy több mint húsz percet késtem. Fellélegeztem.

-          Áh, Hadi! Örülök, hogy újra látom! Mi járatban itt?- kérdezte tettetett érdeklődéssel a csajszi. Erre, barátaim vigyora kissé enyhült.

-          Üdv, Moore! Ha nem gond, inkább tegeződjünk. Amúgy meg, filmezni jöttem. – mondtam, felvéve az állarcot (több-kevesebb sikerrel), amihez egy hónapja hozzá sem értem.

-          Filmezni?- vonta fel egyik szemöldökét.

-          Igen, azt terveztük, hogy ma akciófilmet nézünk, nem tudtuk hogy te is jössz- szabadkozott Travis – de ha van kedved, csatlakozz. Olyan rég láttunk már.

-          Rendben- mosolygott a lány erőltetetten, de ez csak nekem tűnt fel.

Bementünk a szobába, ahol több sorban helyezkedtek el vörös székek, egy hatalmas kivetítő

előtt. Adelina kiosztotta a szemüvegeket (plusz egyet hozott még a biztonság kedvéért. Hát, ez most jól jött).

-          Hé Far! Gyere üljünk arrébb, had’ élvezzék ki a lányok egymás társaságát!

-          Oké- válaszoltam, majd két sorral hátrébb ültünk.

Mikor elkezdődött a film, Travis megszólalt:

-          Hé.. Elmondod mi történt?

-          Mármint mikor?- játszottam az értetlent.

-          Faraz!- mordult fel- Tudod, hogy Rachelről van szó! Történt valami?

-          Semmi. Lent találkoztunk a hallban és akkor már így viselkedett- vontam meg a vállam. Játszottam a közönyöst. Részben, hogy ne zavarjak bele a kapcsolatukba, részben (nagy részben) pedig büszkeségből.

Ezen elgondolkozott egy darabig, majd teljes biztossággal újra megszólalt:

-          Figyelj Azzy- erre az új névre hitetlenkedve ránéztem, mire csak röviden felröhögött- Rach olyan, mintha a húgom lenne. Ok nélkül nem lenne ilyen.

-          Persze, tudom- mondtam egy árnyalatnyi keserűséggel a hangomban. Erre Travis csak felsóhajtott, majd tanácsolta, hogy akkor inkább nézzük a filmet. Egyetértettem.

Nem sok filmet láttam eddig. Gyerekkoromban mozikba szöktünk be Zubairral és Achmeddel, egy másik barátunkkal. Ő tizenhat évesen meghalt, balesetben. A látott filmjeim listájának nagy részét, Travvel és Adellal láttam. Szerettem azt az együtt töltött időt.

Mikor akciófilmet nézek, kicsit mindig kettészakadok. Az egyik felem szomorú és dühös, mert pontosan tudom milyen érzés a szereplőknek. Hidegvérrel gyilkolni. Legalábbis látszólag. Belül azonban forrtam a dühtől, akármennyire is próbáltam ezt elfojtani magamban. Borzasztó elvenni más ember életét. De megtanultam azokat a kis hajszálakat, amik az embert az emberséggel, érzelmekkel összeköti, elvágni. Ez történt, azon az utolsó, végzetes napon.

Kezem ökölbe szorult, remélem Trav nem vett észre belőle semmit.

A másik felem örül, mert ha beleképzelem magam a szereplő fejébe, végre egy valódi, jó ügyért harcolhatok. Ott nem vagyok egy senki.

Nagy a képzelőerőm? Bolond vagyok? Meglehet. De nekem ez így pont jó.

Mikor vége lett a filmnek, egy pillanatig még ülök egyhelyben és nézek ki a fejemből. Szerencsére hamar észbe kapok és elindulok ki, a popcorn-os tálat elpakolva.

Elég késő volt, én pedig fáradt voltam és nem volt hangulatom Rachelhöz, úgyhogy nem csatlakoztam hozzájuk a következő programnál, hanem elmentem a szobámba. De aztán arra gondoltam, hogy nem kell nekem megfutamodnom, csak mert úgy viselkednek velem, mint régen, így visszaindultam.

Ahogy odaértem, a többiek még mindig ott álltak és beszélgettek. Nem jó dolog hallgatózni tudom, de mikor meghallottam a nevemet, muszáj volt, így elbújtam a sarokban, a fal mögött.

-          Mit csináltál vele? Már megint felvette Az Arcot! Pedig azt hittem, többé nem fogja..- szólt Lina.

-          Én semmit. Komolyan- bizonygatta Rachel.

-          Rach! Ne tudd meg mennyit fáradtunk azzal, hogy végre leengedjen!- emelte kicsit feljebb a hangját Travis.

-          Tényleg  semmit! Egyszerűen nem bírom a fajtáját!- na itt már megelégeltem a párbeszédet és visszaindultam.

-          Hogy mondhatsz ilyet..?- hallottam még utoljára Adelt.

Visszaértem a szobába, lerúgtam magamról a cipőt és ruhástól bedobtam magam az ágyba.

Kissé csalódott voltam és ezért szidtam magam. Mégis. Mi. A. Fenét. Gondoltál. Faraz?! Hogy minden szép lesz és jó, hogy mindenki szeretni fog mindenkit, kiderül, hogy minden csak félreértés volt, hogy minden tele lesz szivárvánnyal és boldogsággal? A nagy büdös francokat. Csalódtam az életben, csalódtam a halálban, az egész létezésem egy nagy csalódás. Csak gratulálni tudok magamnak.

                Hirtelen nagyon elkezdett hiányozni Zubair.. Bár ez a hiány mindig velem van, most még erősebben éreztem. Vele mindent meg tudtam beszélni, ő mindent megértett, mert ő is olyan, mint én. Talán lányosan hangzik, de ez az igazság.

Hol lehet? Találkozunk még valaha? Ő is ilyen nyomorultul van, vagy megtalálta a saját útját?

                Elmondhatatlanul hiányzik. A legjobb barátom volt, szinte már a testvérem. És most ki tudja hol van…