1. rész

Sziasztok! 

A prológus kicsit elcsúszott, ügyesen kitöröltem, úgyhogy a 4. és az 5. rész közé került. (A címkék között is megtaláljátok.) Kellemes olvasást, remélem tetszeni fog!


xx Audrey

     

                Kipattantak a szemeim. Fel sem fogtam először, hogy hol vagyok, csak egy nagy fehérséget láttam magam előtt. Jobban megnézve, ágynemű volt. Ágynemű?!

                Hirtelen mozdulattal felültem, majd össze is görnyedtem a szédüléstől. Francba.

Mikor kissé kitisztult a látásom, körbenéztem a félhomályban. Egy krémszínű szobában ültem, egy bézs francia ágyban. A függönyök behúzva, kellemes vanília és fahéj illat terjengett a levegőben. Lenéztem, és meglepetten tapasztaltam, hogy egy drapp pizsamában ücsörgök. Ezt meg hogy…?

      Eszembe jutott a kis beszélgetésem Dumbledorral. Hiába, bennem így maradt meg. Szóval ez itt  az az új világ. Lényegesen otthonosabb, annál

a hideg, rideg helynél.

Na, húzzunk innen- gondoltam, miután feltérképeztem a helyet. Én nem vagyok ilyen helyekre való. Túl tiszta és békés ahhoz, hogy én bemocskoljam.

Kikeltem az ágyból, de még nemigen volt erő a lábamban, ebből következett, hogy zakóztam

egy hatalmasat. Király.

Összeszedtem magam és kimentem a fenyő ajtón. Egy folyosóra értem, a hirtelen világosság elvakított. Zajt hallottam, érdeklődve indultam a hang irányába. Kijutottam a folyosóról, és egy hallban kötöttem ki. Ott lézengett pár ember. Sétálgattak, újságot olvastak, zenét hallgattak. Kívülállónak éreztem magam, zavaromban a tarkómat vakartam.

                A recepciós pultnál ácsorgó lány észrevett. Rám mosolygott, majd egyszerre elkomorodott az arca. Odasétált hozzám.

-          Gyere egy pillanatra – mondta gondterhelt hanggal. Láttam valamit a szemében. Valami nagyon ismerőset, amitől felfordult a gyomrom: irányítást. - Siess, kérlek. - majd megfogta a karom és gyengén húzni kezdett.

Szép. Olyan édes ez a vendégszeretet. Bár, mi mást várhattam? Egy magamfajta mi mást

várt? Követtem. Egy darabig sétáltunk a folyosón. Miközben vezetett, folyton a karomat fogta gyengéden, de határozottan. Eddigi tapasztalataimmal összevetve, elég ellentmondásos volt. Az én világomban a határozottság a keménységgel és legtöbb esetben kegyetlenséggel járt. A gyengédség nem volt jellemző ilyen alkalmakkor. Nem. A gyengédség puhányságot vallott a határozott jellemek mellett. Tedd, amit mondanak! Ne gondolkozz, légy egy bábu a hitetlenek ellen! Halj meg, hogy ők is pusztuljanak! Beteges felfogás..

 Lefordultunk és hamarosan megérkeztünk egy terembe. Olyasmi volt, mint egy gyengélkedő. Fehér csempével volt kirakva, ott volt két vizsgáló asztal, egy íróasztal, gyógyszeres szekrény, csap és egy kanapé. Most mi van?

                Elhúzott a csaphoz, ahol öblítgetni kezdte a karom. Döbbenten vettem észre a pirossá színesedő vizet. Észre sem vettem, hogy vérzem.

-          Hála az égnek- mosolygott a lány- csak felületi sérülés. Attól a sok vértől sokkal ijesztőbbnek festett.

-          Elestem- válaszoltam, bár fogalmam sincs, hogy miért. A reakciója meglepett. Nem akart irányítani. De akkor mit láttam rajta?

-          Értem.  Jaj de udvariatlan vagyok! Még nem is mutatkoztam be, csak iderántgattalak. Biztos megvolt rólam a véleményed. Bridget vagyok. Bridget Jackson - nyújtott kezet, amit bizonytalanul fogadtam el. Nem szoktam ehhez hozzá.

-          Faraz Hadi- mutatkoztam be. Na, most rontottam el az eddig barátságos fogadtatást, vagy pár másodperc múlva fogom? Igazából zavart, hogy mindenkit megbélyegeznek, akinek iszlám neve van. Attól még, hogy vannak, akik (mit az én környezetem volt) megfelelnek azoknak a képeknek, sokan nem olyanok.

Bridget reakciója, azonban váratlanul ért:

-          De szép neved van! Milyen eredetű? Jaj, ne haragudj, nem akartam indiszkrét lenni!- kapott észbe.

-          Iszlám és semmi gond. Megszoktam. - mosolyodtam el keserűen, mire egy bűnbánó arcot kaptam.

-          Neked legalább egzotikus. Az enyém uncsi. De annyi baj legyen!- kuncogott fel, én pedig ledöbbentem látván, nem zavarja eredetem.

Ahogy jobban megnéztem a lányt, egész csinos volt. Huszonhat éves körül lehetett. Fekete haját kontyba fogta, világító kék szemét minimális sminkkel hangsúlyozta. 

-          Szóval, ez itt a St. John hotel. Sokan itt ébrednek fel először, de persze vannak más szállások is. Vannak, akik itt maradnak, de el is lehet költözni. A légkör családi jellegű, szinte mindenki ismeri egymást, bár elég sokan vagyunk ahhoz, hogy külön baráti társaságokban éljünk. Az épületet én vezetem és nagyon szeretem. Remélem te is megkedveled. Ha állást keresel, iskolát, vagy akármit, csak szólj és segítek. Számíthatsz rám- kacsintott a kiscsaj, miután elhadarta a mondandóját. Olyan meglepő személyiség, hogy teljesen megfeledkeztem arról, hogy ki is vagyok valójában.

Egy percig csak álltam, próbáltam felfogni a szóáradatot, aztán bólintottam és megköszöntem.

Bridget bekötözte a karomat, ami már kevésbé vérzett, elküldött átöltözni (mint kiderült, a gardróbom tele van), majd körbevezetett a hotelben. Az épület nagyon ízléses volt, és nagyon jól felszerelt. Volt mozi szobája, uszodája, jakuzzija, és egy hatalmas könyvtára. Megmutatta, hogy minden szobához tartozik egy kisebb fürdő és egy konyha. Már kezdtem úgy érezni, hogy ez csak valami hülye vicc. Végül elkísért a hallba.

-          Hahó gyerekek! Új lakónk van! A neve Faraz Hadi, gyertek ismerkedjetek meg vele!- kiáltotta el magát, majd rám kacsintott és visszament a pulthoz. Kössz. Bolond egy csaj az már biztos..

Az emberek felnéztek, már kezdtem felvenni a szokásos pókerarcot, amin nem látszik mit is érzek. Sajnos bőven volt alkalmam tökélyre fejleszteni ezt az álcát. Bridget mellett elfelejtkeztem róla, de most úgy éreztem, újra kell építenem.

                Az egyik srác, aki egyidős lehet velem elindult felém. Vártam az alázást, amit fapofával végig fogok hallgatni. Jobban meg sem lepődhettem volna, amikor a srác a könyökhajlatába vette a tarkómat és jókedvűen fel nem röhögött.

-          Hali tesó! Mi a pálya?

Ezt a reakciót nem tudtam mire vélni. Teljesen természetellenes volt. Mit akarhat tőlem? Mire számítsak tőle? És miért kezd rám ragadni a jókedve?

-          Nyugi már Travis! Szegény köpni-nyelni nem tud miattad. Hagyd levegőhöz jutni- rótta meg a másik oldalamon egy lány. Ahogy megnéztem, neki is fekete haja volt, de Bridgettel ellenben, neki göndör volt, a bőre olajbarna a szeme pedig mogyorószínű.

-          De Adelinaaa! Ne mondd már, hogy szerinted nem cukipofa!- nevetett a srác, mire szerintem úgy néztem rá, mint aki azt kérdezi, hogy te most normális vagy? hívjak orvost? mire mindketten felröhögtek.

-          Ne haragudj a barátomért Faraz!- mondta kedvesen, a szemét törölgetve. - De szegénykét fejre ejtették. Én Adelina Mortinez vagyok, de szólíts csak Linának vagy Adelnek, ha úgy jobban tetszik.

-          Yo én Travis McCourtney vagyok. - higgadt le a srác. Talán tartalékolom a pókerarcot. Egész ártatlannak tűnnek. Rendben. Próbálkozzunk.

-          Mint a kedves cirkuszi felkonferálásból tudjátok- mondtam úgy, hogy kedves idegenvezetőm jól hallja, ami meg is történt, majd rám kacsintott- Faraz vagyok.

-          Jól megleszünk Faraz - mondta Lina őszintén. Ezen elmosolyodtam.

-          Jaja haver akkorákat fogunk bulizni- vigyorgott Travis, mire a barátnője csak fejbe csapta.

Trav annyira hasonlít Zubairra. Vajon mi lehet vele? Erre gondolva elkomorodtam, és

megint felépítettem magam köré a falaimat. Hirtelen hangulatváltozásomat észrevéve új ismerőseim elcsendesedtek. Elhívtak ebédelni, de utána elköszöntem tőlük, mondván nagyon fáradt vagyok. Megértően mosolyogtak, én pedig bezártam a szobám, bebújtam az ágyba és átgondoltam a napom.

A hitem megingott. Nem tudtam kiigazodni az embereken. Eddig megtudtam védeni magam. De valahogy nem érzek szükséget arra, hogy eltaszítsam magamtól ezeket az embereket. És ez megrémiszt.