11. rész

                     Travisék kicsit már kezdenek idegesíteni. Nem akarok végletekbe esni, de talán meg kéne szakítanom a barátságunkat... Ezt nem fogom sokáig bírni...
           Az rendben van, hogy ez az USA és ez itt nagy ünnep, de könyörgöm! Nekem miért kéne beöltözve parádéznom mindenki előtt?!
           Legutóbb (nem viccelek) arra ébredtem, hogy mind a hárman felém hajolva bámulnak összeszűkült szemekkel. A frászt hozták rám! Majdnem kiestem az ágyból. Amikor meg akartam kérdezni, hogy mégis mi a francot csinálnak, nem mozdult a szám. Mintha valami rászáradt volna. Mi a szar?! Folyt a nyálam szunyálás közben?! Amikor odanyúltam, Rach lecsapta a kezem, egy "Vigyázz, tönkreteszed!" felkiáltással.
           Még a szemöldököm sem tudtam ráncolni. Odarohantam a tükörhöz és esküszöm majdnem felordítottam. Egy bohóc nézett vissza rám. Ne értsetek félre, nem félek tőlük. Egyszerűen irritálnak. Az a sátáni kacaj, amivel elméletileg gyerekeket akarnak szórakoztatni.. brrr..
   - Mi. A. Fasz?- fordultam lassan feléjük. Egy másodpercig néztek, majd kirobbant belőlük a röhögés.

~Illusztráció~

   - Bocs, bocs! Nem akartunk kiröhögni, de ez a szöveg és nézés ilyen bohóc sminkkel...- mentegetőzött Lina még mindig nevetve.
   - Mi a francot akartatok elérni?
   - Hát.. ugye hamarosan Halloween.. Mi pedig kerestünk neked jelmezt.
   - Ha már halálra ítéltek, miért nem lett inkább valami Jokeres?
   - Szerintem ez tök cuki-válaszolt rázkódó vállakkal.
   - Faszt. Tudod mikor! Most adjatok valamit, amivel lemoshatom.
   - Várj, várj!- kiabált Rachel- legalább a ruhát próbáld fel hozzá!
Megrettenve néztem rá, majd kiraktam őket az ajtón és bezárkóztam. Egy órán keresztül sikáltam az arcomról a festéket. A végére olyan vörös lett a bőröm, mint a bohóc paróka amit itt hagytak nekem.

           Egy szó mint száz, az utóbbi két hétben menekültem. Könnyebb dolgom volt, mivel a gipszem néhány héttel ezelőtt leszedték.
Voltam már űrhajós, Pókember, szivacskockahassal felszerelt jelmezzel, de még Batman is. Kíváncsi vagyok a mai napra... Nem. Inkább tartok tőle.

   - Faaaaraaaz!- hallottam meg Rachel hangját, amint beléptem az étkezőbe. Egy nagy sóhaj után csatlakoztam hozzájuk.
   - Miért nézel ilyen lemondóan haver?- vigyorgott Travis- kíváncsi vagy a mai ötletekre?
   - Trav, kitaláltam. Te menj el jósnőnek.
   - Késő bánat, nekem már van jelmezem... Várj.. azt mondtad nőnek..?
   - Szóval, ma milyen kínzást találtatok ki nekem?- kérdeztem nem is törődve a válasszal, miközben megvajaztam a zsömlémet.
   - Hát, szorít az idő, úgyhogy ma többet is hoztunk- vigyorgott gonoszan Rachel- reggeli után rögtön nekikezdünk.
Fájdalmasan felnyögtem, de nem törődtek vele.
   - Amúgy... Holnap tíz körül vége lesz a programoknak. Akkor mit csináljunk?
   - Nézzünk meg valami horrort. Olyan régen láttam valami jót- sajnálkozott Travis.
   - Felőlem nézhetünk- mondtam.
   - Akkor ezt megbeszéltük.

*

   - Szóval. Mivel még mindig olyan vagy, mint akinek egy seprűt dugtak fel a seggébe, én ezt választottam neked- mondta Trav és odadobott nekem egy szatyrot- Na húzás és öltözz át.
  Amikor a fürdőben belenéztem a csomagba, lefehéredtem. Nagyon vicces. Igazán ironikus.
Felvettem a jelmezt és kimentem. Trav és Lina elgondolkozva nézett, Rachel pedig rágcsálta a szája szélét. Ő tudta mire gondolok.
   A csomagban egy amerikai katonai egyenruha volt. Egy olyan ember egyenruhája, aki az életét áldozza a hazája és a benne élő emberek életéért. Azokért, akiket én megöltem.
   - Nagyon katonás. Nekem tetszik- mosolyodott el Adel.
   - Nem rossz. Nem voltál te valaha a seregben, haver?- vigyorgott Trav.
   - Közel sem.
   - Pedig olyan fegyelmezett vagy ebben a cuccban.
   - Ö.. szerintem ez nem az igazi... Nézzük meg a többit! Hátha találunk jobbat- Rach próbálta menteni a seggem. A kapcsolatunk tényleg 180°-os fordulatot vett.
   - Oké, akkor mutasd a tiéd.
   - Rendben. Far, ezt próbáld fel- nyújtott Rachel egy másik szatyrot.
Hadi tiszt bement a fürdőbe és Crocodile Dundee jött ki.
   - Most csak viccelsz ugye?- néztem rá felvont szemöldökkel.
   - Nekem jobban tetszik, mint az előző- nézett rám szúrósan.
   - Szemét- röhögött Trav.
Felcsendült Lady Gaga Bloody Mary c. száma, majd Rachel gyorsan felkapta a telefonját.
   - Yui!- lepődött meg- Hát te?... Várj! Tényleg? Ez szuper! Mi? Figyelj, most... Oké, oké indulok! Mondtam, hogy indulok! Nyugi! Sietek! Szia- köszönt el, majd letette a telefont- Figyeljetek srácok, el kell mennem. Yui hívott, rohannom kell- indult el, majd az ajtóból dobott egy puszit felénk.
   - Ezzel meg mi van?- néztem utána.
   - Yui hívta- vonta meg a vállát Trav.
   - Yui?
   - Yui. Egy aranyos japán kiscsaj. Elég jól néz ki. Rachellel nagyon jóban vannak. Kedves lány, de ha valami fontos dolog van folyamatban, baromi türelmetlen.
   - Akkor ezért rohant így el.
   - Aha, gondolom.
   - Hahó! Faraz! Most én jövök- mosolygott Lina, a harmadik szatyrot tartva felém- szerintem ez nagyon illik hozzád. Próbáld fel!

És így történt az, hogy szereztünk nekem egy jelmezt Halloween ünnepére.


     

10. rész

Sziasztok! 

Nagyon nagyon sajnálom, hogy olyan sokáig nem hallattam magamról. :( 
Eléggé lefoglal a suli már most, ezért valószínűleg lesznek még ilyen szünetek :-/ Bocsánat.

Rövid rész lett, de remélem tetszeni fog. :)

Puszii
      Audrey



   Pár nappal később eszembe jutott, hogy egy ideje nem találkoztam Lucyval. Már hiányzott a kislány. Ő mindig egy kis fényt hozott a napjaimba.
Miután megreggeliztem és összeszedtem magam, elindultam a szökőkúthoz, reméltem ott találom. Hűvös, októberi nap volt, az ég kicsit be is volt borulva, a szél enyhén fújt ezért fel kellett vennem a bőrdzsekimet is.
   Mikor a szökőkúthoz értem (a lábam miatt háromszor annyi idő alatt mint egyébként), leültem a peremére és hallgattam a víz zaját. Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de én, ha hosszú ideig vagyok nyugton egy helyzetben, akkor elbambulok, a körülöttem lévő csendes hangok, pedig sokkal dominánsabbak lesznek.
Körülbelül fél óra telhetett el, mikor megszólalt mellettem egy halk hangocska.
  -  Faraz?- Oldalra fordultam, és egy megszeppent kis arcot láttam.
  -  Lucy! Hogy vagy nagylány?
  -  Haragudtál rám Faraz?
A kérdésen meglepődtem, nem értettem honnan jött. Összeráncolt szemöldököm láttán, a kislány a földet bámulva válaszolt a ki nem mondott kérdésre:
  -  Hát... Sokszor eljöttél és beszélgettünk, de hirtelen nem jöttél többet. Azt hittem, valamiért haragszol. Egyszer Maryvel összevesztem és nem jött többet játszani. Féltem, hogy te se jössz többet.
Mikor megértettem, bűntudat öntött el. Ez a kislány azt hitte, hogy valami rosszat tett és ezért elfordultak tőle. Tudom milyen érzés, nekem ebben telt az egész gyerekkorom. Soha nem akartam volna, hogy ezt valaki, főleg egy ilyen ártatlan kisgyerek megtapasztalja tőlem. De ezzel szemben, volt bennem valami jó érzés is. Szíven ütött, hogy valakinek olyan fontos vagyok, hogy egy hét távollét után ennyire hiányozzak.
  - Lucy... Figyelj, én nem haragszom rád. Egy kicsit sem. E miatt tűntem el- mutattam meg neki a lábam. Lulu elkerekedett szemekkel nézte és félénken hozzáért. Egy igazi gyerek- mosolyodtam el magamban.
   - Fáj?
   - Már nem annyira. Az elején rosszabb volt. Hallgass rám Lucy! Ha nagyobb leszel, és dühös anyukádra, vagy majd egy fiúra, bele ne rúgj az ágyba!
   - Én nem vagyok olyan buta!- nevetett, majd elgondolkodott- A fiúk pedig hülyék! Blee- nyújtotta ki a nyelvét szemöldök-ráncolva, mintha valami gusztustalant látna.
   - Héé!- kértem ki magamnak viccese, mire csak kacagott.
Nagyon megszerettem ezt a kislányt. Amikor csak találkozok vele, jókedvre derít.
   - Lucy! Nincs kedved rajzolni a gipszemre?- kérdeztem.
   - Deee! Szabad?- csillant fel a szeme.
   - Hát persze- nevettem, majd a kislány odafutott az anyukájához, elvett tőle egy kis rózsaszín hátizsákot, abból pedig egy doboz zsírkrétát. 
Odafutott hozzám, leült a lábam mellé, és elkezdett rajzolni, közben magyarázott.
   - Ez itt te vagy Faraz!- mutatott rá egy kék pálcikaemberre, miközben úgy koncentrált, hogy a nyelvét oldalt kidugta. Majd rámutatott egy rózsaszín figurára- Ez pedig én!

   - Hogy te milyen ügyes vagy! Egy művész veszett el benned!- mosolyogtam.
   - Egy művész? Elveszett? Meg kéne keresni!- pattant fel, mire megint elnevettem magam.
   - Ez csak egy mondás. Azt jelenti, hogy nagyon szépen rajzolsz.
   - Ó...- töprengett el- köszi.
Lucyék három óra múlva elmentek, de én ottmaradtam még egy kicsit. Hihetetlen ez a kislány. Igazi boldogságbomba. Amerre jár, ott tuti nincs senkinek sem rossz kedve. A felnőttek úgy gondolják, hogy egy kisgyerek közelében lenni fárasztó és értelmetlen. Nem is tévedhetnének nagyobbat. Igaz, hogy sokszor az energiánk nagy részét elveszik, de korántsem értelmetlen. Egy kisgyerek maga a színtiszta öröm. Ha a barátjuk leszel, nem ereszt többet.
  Én büszke vagyok arra, hogy ezt a kedves, aranyos kislányt a barátomnak tudhatom.